Kult
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 09. 16., 21:24
Kult,koncertKülönleges koncertélmény az Egyházmegyei LátogatóközpontbanA szabadzene világa tárulhatott azok elé, akik ellátogattak Székesfehérvárra, jól ismert zenészek adtak ugyanis egy közös koncertet. Az esemény a Felhangolva! című program keretében valósult meg.
2024. 09. 16., 18:02Színház,Vörösmarty SzínházNyílt próba és kulisszajárás lesz a Vörösmarty Színházban péntekenSzeptember 20-án, pénteken 12 órától az Úri muri előadás próbájába pillanthatnak be az érdeklődők. A színfalak mögötti bejárás 17 órakor indul.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 09. 16., 17:31
Kult,kiállításOktóber 13-ig várja a látogatókat a Fehérvár Szalon39 székesfehérvári kötődésű művész alkotását tekinthetik meg azok, akik ellátogatnak a Szent István Király Múzeum Országzászló téri kiállítóhelyére. A Fehérvár Szalon több évtizedes hagyományra tekint vissza városunkban, amely kétévente biztosít bemutatkozási lehetőséget a művészeknek.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2024. 09. 16., 16:32
Zene,slágerlistaA szombat éjszakákat Whigfield, az aggódó lányokat Sipos F. Tamás mentette meg: ezt hallgatta a világ 30 esztendejeItthon Sipos F., a nemzetközi listákon Whigfield táncoltatta meg a szombat éjszakákat, a ritmust pedig a Corona adta. Rajtuk kívül nagyot ment a Duke, Mo-Do, Mark’Oh, a La Bouche, a Snap!, az M People és Warren G. Ezt hallgatta a világ 1994 szeptemberében.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 09. 14., 18:16
Kult,szavazásSzavazz Lengyel Zsófira!Idén is keresi a példamutató, ösztönző női példaképeket a Femcafe.hu. A portál az olvasók segítségét kéri, akik hat kategóriában szavazhatnak a leginspirálóbb hölgyekre.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2024. 09. 14., 13:57
Kult,szobrokA Villanytelepi Munkások Emlékműve kicsiben és nagybanBory Jenő több olyan alkotása is látható Székesfehérváron, melyből egy, általában másolatként készült köztéri változat mellett létezik egy eredeti, sokszor eltérő méretű példány is. Ilyen a Villanytelepi Munkások Emlékműve is.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 09. 14., 12:51
Kult,jubileumA Sebő Együttessel ünnepelt az öt éves Csoóri TársaságJubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2024. 09. 12., 20:32
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Öreghegyi Egészségnap, Jazzpéntek, Évadnyitó táncház és Szádra ne veddA hétvégén többek között ellátogathattok az Öreghegyi Egészségnapra, lazulhattok a Jazzpénteken, részt vehettek az Évadnyitó táncházon, vagy beülhettek a moziba, ahol a Szádra ne vedd lesz terítéken.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Programok,ünnepÚjbor és ludaskása kóstolásra vár mindenkit Márton-napon a Fehérvári Polgárok EgyesületeIsmét megrendezi november 11-én, szerdán hagyományos Szent Márton-napi ünnepségét a Fehérvári Polgárok Egyesülete. A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban az ünnepi műsor mellett ludaskása és újbor kóstolás is várja a vendégeket.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Programok,halloweenTöklámpások világítottak halloween éjszakáján „Csokit vagy csalunk!”, tökfaragás, ijesztőbbnél ijesztőbb jelmezek. Mára már Magyarországon is egyre inkább elterjedtek a különféle halloweeni szokások, ezek közül pedig természetesen nem maradhatott el a Fehérvári Töklámpás Fesztivál sem.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Programok,programajánlóIngyenes programok Székesfehérváron ezen a héten: november 2–8.Mesébe szőtt hangszerbemutató, lámpáskészítés és zenés Lázár Ervin-est is jut erre a hétre. Bartis Attila új regényét mutatja be Fehérváron, az őszi szünet után pedig a tornatermi foglalkozások is újraindulnak.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2024. 09. 11., 20:08
Kult,SeusoSeuso-kutatás Szabadbattyánban: újabb épületek nyomait fedezték fel a régészekHónapok óta vizsgálják Szabadbattyánban a területet drónnal a Szent István Király Múzeum szakemberei. A legutóbbi drónfelvételek újabb kőből épített épületek nyomát hozták elő az épületkomplexumtól déli irányban. A cél az, hogy még idén geofizikai felmérést végezhessenek a területen.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 09. 10., 17:07
Kult,kiállításMegnyílt az idei tanév első bélyegkiállítása a MunkácsybanMegnyitotta az idei tanév első tárlatát a Városi Bélyeggyűjtő Kör a Munkácsy Mihály Általános Iskolában. Az intézményben a tanulók egészen az első félév végéig csodálhatják meg Munkácsy életét ábrázoló bélyegeket.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 09. 10., 16:12
Film,OscarOscar-díj: A Semmelweis című filmet nevezi MagyarországA Semmelweis című mozifilmet nevezi Magyarország nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra a magyar jelölésről határozó szakmai testület döntése alapján - közölte az MTI-vel kedden a Nemzeti Filmintézet (NFI).
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 09. 10., 13:10
Programok,piacEkkor lesz a Nyitott Piacok Napja Székesfehérváron, mutatjuk a programokatA Vásárcsarnokok és Piacok együttműködésének köszönhetően idén újra megrendezik a fehérvári Városi Piacon a Nyitott piacok napját. Szeptember 20-án, pénteken a "szőlő és a piac mindenkié" mottóval, egész napos programokkal várják a vásárlókat a Városi piacon.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 09. 10., 08:59
Kult,művészetA nyári szünet után újraindult a legendás Kondor KörSzékesfehérvár kulturális életének fontos szereplője a Kondor Kör, amely közel fél évszázada ad teret és lehetőséget a rajzolni-festeni vágyó diákoknak és felnőtteknek egyaránt. Az alkotókör szeptember 9-én, hétfőn ismét megnyitotta kapuit a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 09. 09., 20:56
Programok,Börgönd29. Börgöndi Légiparádé: látványos repülős bemutatók a légtérbenNagy volt a forgalom a Székesfehérvár mellett található börgöndi légtérben vasárnap. A 29. Börgöndi Légiparádén számos gépcsodában gyönyörködhetett a közönség a sugárhajtású repülőktől kezdve a veterán gépeken át egészen a helikopterekig.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 09. 09., 15:35
Programok,lecsófesztiválCsütörtökön dől el, hogy elhalasztják-e a LecsófesztiváltSzombatra esőt jósolnak, ezért lehet, hogy egy héttel később lesz az össznépi lecsófőzés. Csütörtkig érdemes várni az alapanyagok beszerzésével.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 09. 07., 17:01
Kult,szobor27 éves lesz a fehérvári Jankovich-emléktáblaA fehérvári születésű író-költő, Jankovich Ferenc emléktábláját 1997-ben avatták, szerencsére ma is kiváló állapotban látható Székely János Jenő alkotása.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 09. 06., 11:20
Kult,PalotavárosIII. Jurta Nap a palotavárosi Királyok parkjábanSzombaton ünnepélyesen felállították a Királyok Parkjában a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület által negyven évvel ezelőtt készített, Gránátalma-díjas vezéri jurtát, amely immár hagyományosan része a Jurta Nap eseményeinek.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Irodalom,könyvÖt jó könyv, amelyben fontos szerepet kap SzékesfehérvárEgy elátkozott kő, egy szabadságra vágyó tűzszellem és egy új életet kereső sörfőző is Fehérvárra vezeti az olvasót. Öt könyvet ajánlunk, amelyekben a város múltja, utcái és lakói adják a történet egyik legjobb részét.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Irodalom,könyvElindult a könyvkölcsönző automata a fehérvári buszállomásonA Vörösmarty Mihály Könyvtár új szolgáltatásához érvényes olvasójegy és a szükséges applikáció letöltése kell. A könyvtárosok összekészítik a csomagot, amelyet az e-mailben kapott kóddal 72 óráig lehet átvenni a könyvboxból.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Irodalom,versPosztolj verset az utcára: a Vörösmarty Mihály Könyvtár a kedvenceket várjaA könyvtár kézzel írt, kinyomtatott és e-mailben elküldött verseket is fogad a magyar költészet napjához kapcsolódva. Az április 11-ig beérkező, vagy aznap személyesen leadott alkotások a Bartók Béla térre kerülnek ki.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2024. 09. 05., 20:41
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Börgöndi Légiparádé, Magyar Nemzeti Cirkusz, Civil Nap, III. Castrum és Beetlejuice BeetlejuiceA hétvégén többek között kilátogathattok a Börgöndi Légiparádéra, megnézhetitek a Magyar Nemzeti Cirkusz előadását, tájékozódhattok a Civil Napon, vagy beülhettek a moziba a Beetlejuice Beetlejuice című filmre.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 09. 05., 11:22
Programok,cirkuszSzékesfehérváron a Magyar Nemzeti Cirkusz30 éves fennállásának alkalmából a cirkusz országos turnéra indult, melynek első őszi állomása a fehérvári Vásártér.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 09. 04., 09:15
Kult,szoborFülig Jimmy és Piszkos Fred költözött a Múzeum Fő utcai épülete eléRejtő Jenő legendás hősei életre keltek és Székesfehérváron várják az érdeklődőket. Az utazó szobrok a Krajczáros Alapítvány szervezésében érkeztek Fehérvárra és a kezdeményezés mellé állt a Szent István Király Múzeum.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 09. 03., 12:29
Programok,BörgöndImmáron 29. alkalommal légiparádé BörgöndönSzeptember második vasárnapján ismét ellepik Székesfehérvár egét a szebbnél szebb gépmadár-különlegességek.
Legnépszerűbb
FehérVár hetilap
Összes újság
Fehérvár Médiacentrum fotója

Mindenszentek és halottak napja, Zajlik az ebösszeírás, Szakképzési nyílt napok, Rémségek hétvégéje, Tisztelgés a hősök előtt, A tankerület új vezetője, Keszei Imre a Városházán, Advent az arénában, Farkas Sándort köszöntötték. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2026. 11. 05-én megjelent...

Fehérvár Médiacentrum fotója

Így emlékezett Székesfehérvár az 1956-os forradalom 70. évfordulóján. Koszorúzások, könyvbemutató, emléktábla-avatás, imák, színházi előadás. Szobrot kapott Vörös Zsuzsanna. Koncert az operett napján. Nagy interjú Dávid Kornéllal.

Fehérvár Médiacentrum fotója

A jövő évi büdzsé főbb számai, In memoriam Kuna Károly, Egyszerűsítették a Vidi-pályázatot, Tíz éve támogatja a Howmet az Alba Innovárt, Távhőre kapcsolták a Mura utcai lakásokat, Október 23-ai programok. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2026. 10. 21-én megjelent Fehérvár Hetilapban. J...

Fehérvár Médiacentrum fotója

Kiszámíthatóbb buszozás, Ketten kapták a Schmidl-díjat, Filmek és találkozások a FEDOK-on, Ki segít a segítőknek?, Kórustalálkozó Fehérváron, A magyarság összetartozásának ünnepe. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2026. 10. 15-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Székesfehérvárra látogatott Ukrajna nagykövete, Nemzeti hőseinkre emlékeztek, Megkapja Fehérvár is, ami Budapestnek jár?, Az önvizsgálat életet menthet!, Lovrek Károly kapta a Fricsay Richárd-díjat, Katonák teszik rendbe a sírokat. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2026. 10. 08-án megj...

Fehérvár Médiacentrum fotója

Megújult a rendelő a Széchenyi utcában, Kérdés az öreghegyiekhez, Kutatók éjszakája, Gyereket a magasba!, Szeniororvos-találkozó a kórházban, Szent Mihály-nap Feketehegy-Szárazréten, A sárkányok ideje, Kérdés az öreghegyiekhez, Kezdődik a kötelező ebösszeírás! Minderről és sok minden másról is olvas...